Vajon mennyire bonyolult az emberi agy?!

Agyunk a legbonyolultabb szervünk, ami minket embereket messze az állatvilág fölé emel. Hihetetlen dolgokra vagyunk képesek általa, elég ha csak a legutóbbi pár száz év fejlődését nézzük. De vajon mennyire bonyolult valójában? Elképzelhető, hogy nagyon egyszerű működésű idegsejtek összessége olyan csodálatos dolgot hozzon létre, mint az emberi elme? És végül, elképzelhető hogy valaha mi is alkothatunk valami hasonlót, egy emberi szintű MI-t?

Írnék pár sort az élet keletkezéséről, mert bizonyos szempontból nagyon hasonló ez a két téma. A kreacionisták fő érve az evolúcióval szemben, hogy egy ennyire komplex dolog, mint az élet nem jöhetett létre véletlenül. Ez az érvelés nagyon hasonló ahhoz, amivel az emberi szintű MI ellenzői érvelnek, vagyis hogy olyan csodás dolog, mint az emberi eleme nem jöhet létre egyszerű neuronok hálózatából. Mindkét érvelés arra épít, hogy "elképzelhetetlen", hogy így legyen. De vajon jogosak ezek az érvelések? Tegyük fel, hogy a földi élet kialakulásának esélye 1 az 1 milliárdhoz. Ennyi az esélye annak, hogy önreprodukáló molekulák álljanak össze, amiből sejtek, majd többsejtű organizmusok, növények, állatok, majd végül emberek alakuljanak ki. Egy ilyen kis esélyre azt mondhatnánk, hogy gyakorlatilag nulla. Egy tízmilliomod százalék esély tényleg elég pici. Csakhogy az Univerzumban létezhet akár 10 milliárd élet kialakulására alkalmas bolygó is. Ha innen nézzük a dolgot, akkor nem hogy nem kicsi ez az esély, hanem szinte biztos, hogy pár helyen kialakul az élet. Olyan ez, mint ha 6 oldalú kockával 60x dobhatnánk. Ennyi dobásból kicsi az esély rá, hogy nem dobunk egyetlen 6-ost sem, sőt majdnem biztos, hogy több 6-ost is dobunk majd. A számokat persze csak hasra mondtam. Nem tudom, pontosan mennyi a matematikai esélye az élet kialakulásának, és ez hogy aránylik az Univerzum méretéhez (szerintem más sem). Arra próbáltam csupán rámutatni, hogy mennyire nem tudjuk kezelni ezeket a hatalmas mennyiségeket. Az agyunk és a képzelő erőnk ilyen szempontból nagyon korlátozott. Olyan dolgokat vagyunk képesek elképzelni, amiről van valamiféle tapasztalatunk. Pár ezer kilométer, pár tíz év, ez az a közeg, amiben mindennapjaink során mozgunk. Ezzel szemben több milliárd (1 000 000 000) év időtartam, vagy pár fényév (9 460 500 000 000 000 km) távolság már kezelhetetlenül nagy számok. Arra szerettem volna csak rámutatni, hogy ilyen mennyiségek esetén jobb ha kicsit félretesszük az intuíciónkat, az ösztönös megérzéseinket, hiszen szinte biztos, hogy ezek be fognak csapni. Szerencsére az ember képes az absztrakt gondolkodásra. Képes arra, hogy a számára nem kezelhető dolgokból kis csomagokat készítsen, és felcímkézze azokat, hogy így kezelhetővé váljanak. Ezekből a kis csomagokból pedig aztán értelmes következtetéseket vonhatunk le. Például olyanokat, hogy az Univerzum méretét figyelembe véve jó esély van rá, hogy az élet kialakulása valóban a véletlen műve legyen.

Ez után a hosszúra nyúlt bevezető után térjünk rá az agyra. Becslések szerint az agyat kb. 100 milliárd (100 000 000 000) db idegsejt alkotja. Ez azt jelenti, hogy ha egyetlen idegsejtet fél mm-re nagyítanánk (kb. a köröm alatti piszok), és egymás mellé raknánk őket, az az egyenlítő mentén körbeérné a Földet. És ez még csak az idegsejtek száma. Ezek a sejtek keresztül kasul kapcsolódnak egymáshoz, így a szoftver, a tulajdonképpeni tudás ezekben tárolódik. A szinapszisok száma becslések szerint 100 billió (100 000 000 000 000). Ez iszonytatóan nagy szám. Valahol azt olvastam, hogy ha ezeket a szinapszisokat egymás mellé helyeznénk, az így "kihajtogatott" agy elérne a Holdig. Ezek hihetetlenül nagy számok. De vajon a nagy mennyiség önmagában elég lehet ahhoz, hogy egyszerű komponensekből valami olyan bonyolult dolog jöjjön létre, mint az emberi tudat? Valójában rengeteg példát láthatunk arra, hogy valami nagyon egyszerű dologból valami nagyon komplex jön létre. Nem is kell nagyon eltávolodnunk a biológiától. Ott van például a DNS, ami teljes testünk kódját tartalmazza. A DNS-nek csupán 4 alkotóeleme van: Adenin, Timin, Guanin, Citozin. Ennyi. Ezzel a 4 elemmel a Föld minden élőlénye lekódolható a legapróbb egysejtűtől a növényeken és az állatokon át egészen minden emberig. Persze aki járatos a számítástechnikában, az nem rökönyödik meg ezen, hiszen ott csupán két számmal, 0-val és 1-essel kódolnak mindent. Minden programkód, minden adat, az Internet összessége és az azon tárolt minden tudás, mind mind leírható 1-esek és 0-k összességével. Ugyancsak a számítástechnikában létezik egy alapvető művelet, a NAND. Ebből a műveletből minden logikai áramkör (ide értve bármilyen mikroprocesszort) felépíthető. Bármilyen algoritmus, bármilyen program működés visszavezethető erre az egy műveletre. Annyira egyszerű, hogy akár le is írhatom ide: 00->1, 01->1, 10->1, 11->0. Ennyi. Ebből fel lehet építeni bármilyen digitális számítógépet és bármely azon futtatható algoritmust. Számtalan példát találhatunk tehát akár közvetlen környezetünkben is, mikor valami nagyon egyszerű alapműködésből valami nagyon komplex jöhet létre. Ennek fényében tehát az emberi agy a maga iszonytatóan sok idegsejtjével és az azokat összekötő nagyságrendekkel több szinapszisával valóban képesnek tűnik az emberi elme létrehozására úgy, hogy egyetlen idegsejt működése eközben lehet rendkívül egyszerű is. Nem szabad lebecsülnünk a mennyiség erejét.

No de hogy lesz ebből intuíció? Hogy lesznek ebből művészetek és megannyi csodás dolog, amire az ember képes? Erről nem tudok semmi biztosat, de elmesélem én hogyan képzelem. Szerintem minden ember agya egy kis külön világ. Ne úgy gondoljunk rá, mint egyszerű tárolóra, hisz messze több ennél. Úgy gondolom, hogy ha valamilyen hatás ér minket, ha meglátunk, meghallunk valamit, az nem csak rögzül, hanem onnantól külön életet kezd élni. Ezek a dolgok folyamatosan cikáznak a fejünkben, miközben új gondolatok keletkeznek. Azt sem tartom kizártnak, hogy ezek a gondolatok, idegi mintázatok egymással keveredve, egymással versenyezve alkotnak új gondolatokat, miáltal egyfajta gondolat evolúció is működhet az agyunkban. Az egész agyunk szüntelenül "forr" és mi ebből nem érzékelünk semmit. A tudatos rész mindebből csak a felszín. Ha észlelünk valamit, az olyan mint ha követ dobnánk egy tó vízébe, áramlatokat kelt, ami ezzel a folytonos zizegéssel keveredve valami mintázatot rajzol a víz színére, ezek a gondolataink amik alapján cselekszünk. Úgy képzelem tehát, hogy bennünk folyamatosan működik egyfajta belső világ ami a külső világ érzékelő rendszerünkön keresztül képzett lenyomata. Úgy gondolom, hogy ez az amit megtapasztalhatunk akkor, mikor álmodunk. Az álom tisztán a belső világ terméke, az ami a cikázó gondolatokból a felszínen megjelenik. Ha alszunk, kizárjuk a külvilágot és belemerülhetünk ebbe. Úgy gondolom, hogy ez a folyamat éber állapotban sem marad abba csak nagyon erősen befolyásolják a külső ingerek, amik elnyomják a belső mozgolódást. Szerintem tehát az ébrenlét is nagyon hasonló az álomhoz, csak ezt erőteljesen alakítja a külvilág és amit érzékelünk. Amiben élünk, az nem a külvilág, hanem annak bennünk leképzett képe. Ebben a pezsgésben már szerintem nem olyan nehéz meglátni az intuíciót, a művészeteket, a hatalmas tudományos áttöréseket. Ezek mind mind annak az evolúciónak a termékei, ami az agyunkban megállás nélkül folyik. A nagy zeneszerzők fejében sok régi dallam keveredik és verseng egymással, létrejön sok disszonáns dallam, ami hamar el is hal, amiből a művész semmit nem érzékel, csupán a végeredményt ami feljut a tudatos szintig. Isteni sugallatnak hiszi a zenét, ami egyszer csak úgy beugrik, pedig az agya a háttérben komoly munkát végzett, hogy a valóságból összegyűjtött kis gondolatmorzsákból újabbakat fabrikáljon, amikből végül valamikor kibukik egy tökéletes dallam. Az agysejtek szüntelen összjátéka ilyen mennyiségek mellett összehozhat olyan csodát, mit az emberi tudat. Én ezt a teóriát elfogadhatónak tartom.

Így már csak egy dolog maradt, hogy vajon egyszer majd építhetünk-e emberi szintű mesterséges intelligenciát? A fentiek alapján én úgy gondolom, hogy elfogadható modellje az emberi agynak az, hogy egyszerű működésű neuronok kusza hálózatából áll és komplexitását a neuronok és a köztük lévő kapcsolatok nagy száma adja. Elfogadhatónak tartom, hogy egy ilyen rendszerből ki tud pattanni minden csoda, amit az ember valaha is létrehozott. Ebből a szempontból tehát az emberi agy nem bonyolult. Nem bonyolultabb mint a jelenleg is használt mély neurális hálók. Ez azonban nem jelenti azt, hogy könnyű lenne emberi szintű mesterséges intelligenciát létrehozni. A jelenleg használt neurális hálózatok mindig üresen (pontosabban általában véletlenszerűen inicializált súlyokkal) indulnak. Ezt az üres hálót aztán addig tanítják (optimalizálgatják a súlyokat), amíg nem csinálja azt, amit elvárunk tőle. Ezzel szemben az élőlények agya egyáltalán nem "üres", hanem az evolúció által évmilliárdok alatt finomra csiszolt szerkezettel rendelkezik. Az absztrakt gondolkodás, a beszéd, az érzelmek, és még megannyi dolog csírája ott van már a megszületett gyermek agyában, és a teljes működésnek csak egy része az amit élete során tanul és rögzít a szinapszisokban. Nem hiszem, hogy ezt az évmilliárdok alatt készült mesterművet képesek lennénk csak úgy újra feltalálni. Egy választásunk maradt, hogy lemásoljuk az agy szerkezetét. Úgy gondolom tehát, hogy mindaddig nem lesz emberi szintű mesterséges intelligenciánk, amíg nem vagyunk képesek az emberi agy feltöltésére, ezt követően pedig mi magunk leszünk a mesterséges intelligencia, úgy ahogyan Kurzweil és még sokan mások jósolják.

Összefoglalva tehát, az én véleményem szerint az agy egyfelől egyszerű (egyszerű komponensek és egyszerű szabályok alkotják), másfelől bonyolult (rendelkezik egy évmilliárdok alatt kialakult alap szerkezettel). Úgy gondolom, hogy az emberi szintű MI megalkotásának nehézségét nem az fogja adni amit sokan gondolnak, hogy olyan számítógépet alkossunk ami képes az emberi értelem futtatására. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a jelen kor legerősebb szuperszámítógépei már képesek lennének az emberi elme szimulálására, de ha mégsem, ez akkor is csak számítási kapacitás kérdése. Sokkal nagyobb kihívásnak gondolom azt, hogy az agyat hogyan tudjuk majd teljesen feltérképezni és milyen módon tudjuk majd leképezni ebbe a szuperszámítógépbe. Részben tehát igaza van a mesterséges intelligencia azon szakértőinek, akik szerint az emberi szintű MI fényévekre van a jelenleg használt mély neurális hálóktól. De nem azért, mert a neurális hálóknak még sokat kell fejlődnie, hanem azért, mert valami teljesen másra (az agy térképére) lesz majd szükségünk. Ezen a téren viszont történhet áttörés, ami akár belátható távolságra (pár 10 év) hozhatja az emberi szintű MI megalkotását, úgy ahogyan Kurzweil is megjósolta. Hogy mi lehet ez az áttörés, azt nehéz megmondani. Lehet, hogy az agyat a halál pillanatában lefagyasztva és nagyon vékony szeletekre vágva képesek leszünk hatékonyan letapogatni és feltérképezni. Az is lehet, hogy a nanotechnológia, a nanorobotok lesznek a segítségünkre, vagy valami non invazív, MRI szerű technológia, esetleg az ember-gép interfészek megjelenésével és az agy bizonyos részeinek kiváltásával végül évtizedek alatt folyamatosan cseréljük majd gépekre a teljes agyunkat. Nehéz megmondani mi lehet a megoldás, de majdnem biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi deep learning forradalmat követni fogja egy új forradalom, aminek középpontjában az emberi agy feltérképezése fog állni. E nélkül nehezen tudom elképzelni az emberi szintű MI megalkotását.

Milyen lehet egy intergalaktikus idegen faj?

Az embernek az intergalaktikus szó hallatán talán a Star Trek csillaghajó legénysége, esetleg a kis szürke, nagy szemű emberkék által vezetett UFO-k jutnak az eszébe. De vajon a valóságban hogyan nézne ki egy csillagközi utazásra képes idegen faj? Ebben a bejegyzésben megpróbálom felvázolni, hogy milyen az általam legvalószínűbbnek tartott scenario. Ehhez megpróbálok abból kiindulni, amit jelenleg tudunk a világról. Einstein óta úgy tudjuk, hogy a világban a fény sebessége abszolút határsebesség amit semmilyen módon nem léphetünk túl (ez persze nem tudhatjuk teljesen biztosan, de egyelőre úgy tűnik, hogy így van). Ez elég rossz hír az idegenekkel való találkozás szempontjából, hisz a nagy távolság így áthághatatlan falakat állíthat közénk. Ha elfogadjuk, hogy az élet véletlen alakult ki az evolúció által, akkor az univerzum méreteit figyelembe véve jó eséllyel számtalan helyen kialakulhatott értelmes élet. Annak viszont igen kicsi a valószínűsége, hogy ez csillagközi léptékkel mérve a közelben történt. A közel itt pár száz fényévet jelent. Ez ugye azt jelenti, hogy a létező legnagyobb sebességgel, a fény sebességével is évezredekig tarthat míg ideérnek. Ahhoz, hogy mostanában találkozzunk egy ilyen idegen faj képviselőivel, azoknak több ezer éve már olyan fejlettségi szinten kellett lennie, hogy csillagközi űrhajót indítsanak, ráadásul pont jó irányba kellett elindulniuk, hiszen mi egy több ezer fényév sugarú gömbfelület egyik ici-pici pontja vagyunk. Egy ilyen gömbfelület hihetetlenül nagy, elenyésző az esélye, hogy pont eltrafálják a bolygónkat. E mellett hatalmas elkötelezettség nekiindulni egy ekkora útnak. Továbbá ha térben még el is találnak minket, időben megint csak kétséges a dolog. Ha nálunk sokkal korábban alakultak ki, és indultak meg, még nem találnak itt minket, ha később, akkor pedig talán már nem találnak itt, mert már kipusztítottuk magunkat. Fura mód tehát az univerzum nagy mérete miatt egyaránt igaz, hogy jó eséllyel léteznek rajtunk kívül is értelmes lények, de nagy valószínűséggel soha nem fogunk tudni róluk. Ez utóbbiból viszont nyilván hibás lenne azt a következtetést levonni, hogy nem is léteznek. (Erről itt írtam bővebben: http://lf.estontorise.hu/archives/250)

Persze a találkozás nem teljesen kizárható, illetve más intelligens fajokkal való találkozás nélkül is érdemes lehet meghódítani más csillagrendszereket és galaxisokat. De mi kell ahhoz, hogy ilyen távolságokat megtehessünk? A Wikipedia-n van egy jó bejegyzés a csillagközi utazásról (https://hu.wikipedia.org/wiki/Csillagk%C3%B6zi_rep%C3%BCl%C3%A9s) ahol végigveszik a lehetőségeket. Elsőre a térhajtómű és a féregjáratok használata tűnik a legígéretesebbnek, mivel fénynél gyorsabb utazással kecsegtet, de rossz hír, hogy ezek egyelőre csak fikciók, játék Einstein képleteivel. Valójában semmi nem utal arra, hogy ezek a dolgok léteznek vagy valaha is megvalósíthatóak lesznek, így ha a tudomány jelen állása szerint próbáljuk megválasztani a legmegfelelőbb módszert, ez az utazási forma kiesik. A nukleáris és fúziós hajtás segítségével nem érhetünk el elegendő sebességet, ráadásul rengeteg üzemanyagot kellene magunkkal vinni, ami megint csak probléma. Ha az üzemanyagot útközben szedjük össze, akkor is kétséges, hogy találunk-e elegendő mennyiséget a csillagközi térben. Az antianyag meghajtással az a baj, hogy antianyagot nem nagyon találni az univerzumban (hála istennek), így csak előállítani lehetne, amihez hihetetlen mennyiségű energiára lenne szükség. Ráadásul ezt is magunkkal kell vinni. Van itt még Hawking sugárzással hajtott hajó, amihez egy fekete lyukat (ami egy összeomlott csillag) kellene az űrhajó motorjába csomagolni, ami megint csak nem egy egyszerű dolog. A csillagközi utazásra tehát jelen tudásunk szerint a napvitorla lehet a legalkalmasabb. Ez egy hatalmas tükröződő felület, amit az indulási pontból nagy erejű lézerekkel megvilágítva gyorsítanak fel. A fény ugyanúgy nyomást fejt ki a felületre mint más részecske sugár, így ezzel meghajthatunk egy űrhajót. A meghajtás előnye, hogy nem kell magunkkal vinni üzemanyagot, és elméletileg tetszőlegesen megközelíthető vele a fény sebessége. Egy nagy kérdés van csak, a tömeg. Minél nagyobb a tömeg, annál több energia kell a felgyorsításához, egy csillaghajónak pedig elég nagy a tömege. Ott van ugye a legénység, a létfenntartó rendszerek, a tápanyag ellátás, stb. Egy ilyen hosszú útra fel kell építeni a hajón egy komplett önfenntartó, földihez hasonló ökoszisztémát. Ez hatalmas űrhajót jelent, aminek a gyorsítása rengeteg energia. A probléma forrása, hogy az emberi test a földi életre lett kitalálva nem pedig űrutazásra. Sok helyet foglal, nagy a tömege, és rengeteg igénye van (megfelelő hőmérséklet, tápanyag, stb.). Ideálisabb megoldás lenne, ha magunk helyett egy gépet küldenénk a csillagközi utazásra. Mivel kommunikálni nem nagyon tudunk vele ilyen távon (megint az a fránya fénysebesség), ezért valami intelligens gépet. A legjobb megoldás az lenne, ha egy olyan gépet küldhetnénk, ami képes emberek tudatát futtatni. Ez nem mond ellent semmilyen fizikai törvénynek, a tudomány mai állása szerint megvalósítható. Egy csillagközi utazásra készülő idegen faj jó eséllyel képes olyan számítógépet készíteni, ami szimulálja a lények agyát, sőt, ha hihetünk Ray Kurzweil-nek, akkor belátható időn belül mi emberek is képesek lehetünk erre. Egy ilyen számítógép ideális esetben nagyon kis méretű és tömegű lehet, olyan, mint Charles Stross Accelerandojának (http://www.adastrakiado.hu/charles-stross-accelerando-e-konyv.html) bolhacirkusz nevű csillaghajója, ami egy napvitorlából és egy kólás doboz méretű számítógépből áll, ami egyszerre szimulálja a legénységet és a virtuális környezetet ahol a mindennapjaik telnek. Definíció kérdése, hogy egy ilyen hajót szuper fejlett űrszondának nevezünk, vagy legénységet szállító mini csillaghajónak. Véleményem szerint ez utóbbi megfelelőbb, de ez valójában részletkérdés. Egy a világ másik végén élő idegen faj valószínűleg hasonló problémákkal küzd, így az én idegenjeim nem Klingonok, vagy kis szürke emberek, hanem napvitorlával közlekedő konzervdobozok. (itt írtam erről kicsit bővebben: http://lf.estontorise.hu/archives/468)

Megvan tehát az ideális csillaghajó, de kérdéses, hogy mit tud kezdeni egy konzervdoboz ha elérte a célját. Valószínűleg megfigyeléseket akar végezni, vagy még inkább kolonizálni akarja a távoli, idegen égitestet, ami jelen esetben a bolygó konzervdobozokkal való benépesítését jelenti, hisz egy ilyen, virtuális létre képes faj miért akarna visszatérni az ódivatú fizikai testéhez. Mivel a tömeg elég kritikus tényező, nem dolgozhatunk hozott anyagból, a bolygó anyagát kell hasznosítanunk. A jelen kor válasza a problémára talán a 3D nyomtatás lenne, de ugye nem vihetünk magunkkal egy böszme nagy 3D nyomtatót, hogy újabb konzervdobozokat nyomtassunk, így ideálisabb megoldásnak tűnik az alulról felfelé építkezés. A konzervdobozokban tehát nanobotokat lenne célszerű a bolygóra vinni, amik a bolygó anyagát felhasználva előbb elszaporodhatnak, majd további konzervdobozokat építhetnek fel, illetve minden további szükséges eszközt. Eleve magát az űrhajót (a konzervdobozt) is célszerű lenne ilyen nanobotokból felépíteni, így az űrhajó anyaga maga esne szét, és építené fel a kolóniát. Olyan lenne, mint sok kis sejt ami egymással kapcsolatot tartva egyfajta szuperagyként működik, de e mellett a sejtek korlátozott mozgásra, szaporodásra, és a környezet átalakítására is képesek. Egy ilyen idegen faj tehát egyfajta nanofelhőként létezik, pontosabban az egyes egyedek a nanofelhőn "futó szoftver" részei. (itt írtam kicsit még a nanobotok alkotta "por"-ról: http://gp.estontorise.hu/archives/134879)

Úgy képzelem tehát, hogy egy ilyen fejlett, csillagközi idegen faj jó eséllyel nanorobotok segítségével hódítaná meg tágabb környezetét. Napvitorlás hajókkal indulna neki az ismeretlennek, hogy a fényét megközelítő sebességgel érjen el új helyekre. Úgy képzelem, hogy a célja egyfajta galaxisokon átívelő, internet szerű hálózat építése lenne, egyfajta szuperagy, ami egyre csak terjed, és aminek a csomópontjai kolonizált bolygók és űrben lebegő köztes node-ok. Az így létrejött hálózatban futna a szimulált világ, amiben ezek a testüket levedlett, virtuális lények élnek, akik a meghódított területen belül puszta információként fénysebességgel utazhatnak. Az ő számukra bármely két csomópont között egy pillanatig tart csak az utazás, mintha csak teleportálnának. Persze a fény sebességének korlátját ők sem léphetik át, így ha mondjuk 80 fényév távolságba utaznak, az számukra csak egy szemvillanás, mégis a kinti világban 80 év telik el. Egy ilyen kis átruccanás a szomszédba ugyan csak egy pillanat, mégis, mikor visszaérnek a kiindulási pontra, már 160 év eltelt. Persze egy öregedéstől és mindenféle zavaró fizikai törvényektől mentes szimulált világban teljesen más lehet az idő fogalma. Bármilyen eleven is legyen a fantáziánk, képtelenek vagyunk elképzelni egy ilyen világot, megérteni egy ilyen lény gondolkodását és a világhoz való viszonyát. Ez már a technológiai szingularitáson túli létforma.

Vajon milyen lehet találkozni egy ilyen csillagközi idegen faj tagjaival? Ahogy a bejegyzés elején írtam, erre szerintem kicsi az esély. Sokkal nagyobb esélyt látok arra, hogy mi válunk majd ilyenné idővel. Ennek ellenére azért játszunk el kisit a gondolattal. A legpozitívabb scenario, hogy a fajunkat érdemesnek találják rá, és felemelik maguk közé, ezzel sok száz évnyi fejődést megspórolva nekünk, a mi fogalmaink szerint kvázi istenekké téve minket az ő szimulált világukban. A kevésbé drasztikus, de még mindig pozitív forgatókönyv (talán ez a legvalószínűbb), hogy tojnak a fejünkre. Mint fejlődésben lévő idegen faj, hagynak élni, és messze elkerülik ezt a naprendszert. A legrosszabb eset, hogy megőrzésre alkalmatlan primitív létformaként bedarálnak minket, hogy szuperszámítógéppé alakítsák a bolygónkat. Az ő szemükben talán a mi létünk puszta anyagpazarlás. A Föld anyagának sokkal-sokkal jobb felhasználása ha világok és lények ezreit szimulálja. Elon Musk szavaival élve spam-ként tekintenének ránk és elpusztítanának minket. Az idegenekkel való csata valószínűleg nem lenne túl hosszú és nélkülözne minden hollywoodi elemet. Nem lenne lövöldözés, nem jönnének UFO-k, csak egy (vagy pár) kis meteor. Jó eséllyel észre sem vennénk őket. A nanorobotok rövid úton ellepnék a Földet. Ott lennének mindenhol, ide értve a mi szervezetünket is, hisz belélegeznénk, meginnánk, megennénk őket, úgy, hogy halvány lila fogalmunk nem lenne róla, hogy megtámadtak. Aztán mikor úgy döntenek, hogy eljött az idő, egy pillanat alatt egyszerre pusztulna ki az emberiség, hogy átadja a helyét a nagy ezüstös trutyinak. Jó eséllyel észre sem vennénk, hogy megtámadtak, majd le is igáztak minket. Nem lenne fájdalmas halál, és esélyünk sem lenne a harcra. Az is lehet, hogy puszta antikvitások iránti hódolatból tovább szimulálnának minket. Tovább futtatnák az agyunkat, és megteremtenék számunkra a Föld virtuális mását, csupán azért, hogy amolyan rezervátumot építve nekünk megőrizzék a fajunkat. Mindebből semmit nem vennénk észre. Az sem kizárható, hogy mindezen már túl vagyunk és jelenleg is ebben a virtuális rezervátumban töltjük a napjainkat.

Talán soha nem fogunk idegen lényekkel találkozni (ami az utolsó mondatok fényében talán a lehető legjobb dolog, ami velünk történhet), de ha mégis, én valahogy így képzelem őket. Persze az is lehet, hogy ez nem is egy idegen faj leírása, sokkal inkább a mi távoli jövőnk ...